Sportbál 2009
Jó példát adnak a fiatal nemzedéknek
2009.02.19 14:19 | Benke Ferenc
A Városi Sportcsarnokban az idén a hagyományoknak megfelelően került sor a sportolók, sportvezetők, szponzorok és meghívottak báljára. Ez a rendezvény a megszokott báli szezonnak sajátos részét képviseli városunkban, hiszen alkalom arra, hogy a szűkebb és tágabb közösség kifejezze elismerését az élenjáró sportolóknak és a vezetőiknek.

A bálra érkezők vállát belepték a februári hóesés pihéi, mintegy jelezve, hogy még tart a pihenő ideje több sportágban, s ez alkalom egy lélegzetvételnyi kikapcsolódásra. A sportcsarnok közönségét Török Gusztáv Andor polgármester köszöntötte, aki rövid beszédében örömmel nyugtázta, hogy a kalocsai 13 sportegyesületben 23 szakosztály működik, ahol 1000 sportoló és szakirányító, vezető tevékenykedik. A fiatalok mellett ott van a középgeneráció is, akik között többen még ma is kiváló eredményeket mutatnak föl. A diákolimpiákon sikeresen szerepelnek a fiatalok, s büszkék lehetünk olyan sportágak képviselőire, mint a birkózók, akik a díjak sokaságát hozták haza, vagy az evezősök, karatésok, az NB I-es női röplabda csapat, ahol szintén sok kiválóság szerepel hétről-hétre. Mindezen sportok mellett rangban egyenlő értékkel ott vannak a sportlövők, a tájfutók, tornász lányok és fiúk. Nem véletlen, hogy közel félóráig tartott a jutalmak, elismerések átadása. A város első embere beszédében megköszönte a szülőknek, nagyszülőknek, szponzoroknak a segítséget, hogy a város anyagi tehetsége mellé maguk is hozzájárulnak a gazdag sportélethez. Bejelentette, hogy 2010-re új sportlétesítmények épülnek, mintegy 70 milliós beruházási költséggel. Lelkes taps követte a bejelentést.
Az elismerések átadását Kondéné Török Mária, az önkormányzat kulturális és sportbizottságának elnöke kezdte, aki a Méhecskék SE hat labdarúgójának, a Logikusak(k)SE két sakkozójának, a Lovas SE szintén két lovasának, a Tenisz SE két versenyzőjének, az Aeroport SE két oktatójának, a Bácska Repülő Klub három pilótájának, a Magellán SE egy kerékpárosának, az Úszó Egyesület öt versenyzőjének, a Kaloring SE egy versenyzőjének, a Kalocsai FC hat futballistájának, és Kézilabda Club hét versenyzőjének adta át a megérdemelt elismerést.
Loibl László alpolgármester nyújtotta át a pénzbeni jutalmakat a következőknek: Leiner Gábor és Leiner János asztaliteniszezőknek, Krizsai Éva asztaliteniszező edzőnek, Daszkel Szabolcs és Hamzók Márk ezüstjelvényes birkózóknak, Bagó Tibor serdülő ezüstjelvényes birkózónak, ifj. Elekes Endre vezetőedzőnek, id. Elekes Endre utánpótlás edzőnek, Tamás Bence ezüstjelvényes evezősnek, Tóth Jankának, a négyes vezérevezősének, Vida Évának, az evezős szakosztály edzőjének, Apród Péter evezősszakosztály vezetőnek, Sárdi Kittinek, a karate válogatott tagjának, Kovács Dániel karatékának serdülő országos III. helyezettnek, Kelemen Imre karatéka egy danos mesteredzőnek, Komjáti Anettnek, Deák Mariannak, Sztupovszki Anettnek, Szigeti Annának, Vass Annamáriának, Vass Líviának, a női röplabda csapat junior illetve felnőtt játékosainak.

A sportbál serleget Török Gusztáv Andor polgármester adta át a következőknek: Pisall Karin teniszezőnek, Galambos Menyhért sakkozónak, Kollár Gábor ejtőernyősnek, dr. Sztankó Krisztián vitorlázó repülőnek, Rigó László sárkányrepülőnek, Gilbert Miklós siklóernyősnek, Tamás Cintia és Kovácsffy Kristóf úszóknak, Tarjányi Ádám motorversenyzőnek, Kerekes Krisztián labdarúgónak, Szvétek Balázs junior kézilabdázónak, Czikus Margit labdarúgónak, Hegedűs Attila utánpótlás labdarúgónak, Szarvas Richárd kerékpározónak, Becker Katalin lovasnak, Leiner János asztaliteniszezőnek, Daszkel Szabolcs birkózónak, Tamás Bence evezősnek, Sárdi Kitti és Balázs Norbert karatékáknak, Vörös Viktória és Vörös Marietta röplabdázóknak, Horváth Nándor sportlövőnek, Dénes Zoltán tájfutónak, Dicsa Barbara és Vazul Attila tornászoknak, Pirisi János ultisnak, Elekes Emese birkózónak és Juhász Gábor kézilabdázónak.

A vacsora közben több sportvezetőt megkérdeztünk az este kiemelkedő eseményének jelenőségéről, akik egyöntetűen arról szóltak, hogy sok fáradságos munka övezi az elismeréseket, ám jó látni az örömteli arcokat is. Bár a versenyzésnek többféle változata van a hobbitól a versenyszerű sportolásig, itt most mindenki örült a másik sikerének és elismerésének. A polgármester lapunknak nyilatkozva örömmel nyugtázta, hogy jó példát adnak a sportolók a fiatal nemzedéknek, és egyre többen vannak, akik szabadidejüket értelmesen töltik el egy-egy klubban, arról nem is szólva, hogy az egészséges életmódhoz is példát mutatnak. Az ezer sportoló példa a 17 ezer ember számára. Évente 30 milliót biztosít a város, aminek fele a létesítmények működtetését szolgálja a másik fele az egyesületek között oszlik meg. Ehhez jön a szponzorok évi 30 milliója. Jó lenne, ha több pénz lenne a sportra, de jó látni, hogy minden hétvégén teltházak előtt zajlanak a sportrendezvények – fejezte be nyilatkozatát a polgármester.
A Hétszínvirág táncosainak vacsora utáni rövid táncbemutatóját követte a bál kivilágos-kivirradtig.
Sport
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...
A Dusnok biztosan őrzi második helyét
Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...
CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...
Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna
Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...
Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC
Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8) Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...
Nagyszerű győzelem a szezonzárón
Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...
A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...
Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...
A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...
A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába
A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...
Az egyik szemünk sír, a másik nevet
Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...
Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...
Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...
Legyőztük a Sugovica-partiakat
Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...
Bronzcsata 2. – megvan az érem!
Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....
Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége
Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...
2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság
Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...
A tavaszi forduló eddigi eredményei
A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....
Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...
Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...
PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...
Győzedelmes bronzcsata – 1. rész
Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....
Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...
Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...
Bravúros mérkőzés a listavezető ellen
Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...
Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát
Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....
Országos Rövidpályás Vidékbajnokság
Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...
Országos 12. hely a szertorna döntőjében
Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...
Két meccsen húsz gól született
Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Szakmár továbbra is harcban a dobogóért
Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...
Győzelemmel zárták a bajnokságot
Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...
Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...
Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...
Alaposan visszavágtunk az Izzónak
Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...
Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...
XIII. Szakmár Kupa sakkverseny
Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...
Húsvéti meglepetések, változatos eredmények
Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...
A Dunapataj már a 4. helyen áll Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...
Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...
Kiemelkedő eredmény az országos döntőben
Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...
A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...
A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...
Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...
Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...
Csak a Hajós szenvedett vereséget
Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...
Győzelemmel kezdődött a rájátszás
Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...
Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...
Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok
Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...
Viharos hétvége a 13. fordulóban
Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...
A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe
Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...
Alacsony színvonalú meccsen peches vereség
Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...
Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben
Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...
Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben
Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...
Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD
Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...
Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz
Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...
Hibátlan volt a serdülők vasárnapja
A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...
Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...
A közös munka még várat magára
A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...
