Megyei II. osztály

Hajszállal maradt le az aranyról a Szakmár

2008.07.14 20:33    |    T.F.  

Bizonyára sokáig emlékezetes marad a szakmári focistáknak és szurkolótáboruknak a 2007/2008-as bajnokság hajrája, hiszen már a 22. fordulótól, április 20-tól élre állt a csapatuk, ám a végén, ha hajszállal is, de mégis lemaradtak az aranyról a velük versenyt futó Szeremlével szemben. Erről, valamint a szezon történéseiről Dobler Róbertet a Szakmári KSE elnökhelyettesét kérdeztük, arra kérve, hogy a bajnoki év fontosabb eseményeit felelevenítve, értékelje a gárda teljesítményét.

– Amikor 2007 júliusában az elnökség megfogalmazta az új bajnokság célkitűzéseit a csapat számára, a 3-7. helyek valamelyikét tűztük célul a gárda elé. Úgy gondoltuk, hogy reálisan mértük fel a csapat helyzetéből és az előző bajnokság bronzérmes helyezéséből adódóan az új elvárásokat, pláne ha hozzávesszük, hogy megmaradt egy 7-8 fős „szakmári mag” is a keretből. Ugyan Szabó Vilmos, Máriás Gábor, Pesti Gábor elköszönt tőlünk, jómagam pedig 28 év aktív játék után befejeztem a nagypályás focit, de sikerült újakat igazolnunk. Ekkor került hozzánk Sziládi Péter, Répási Erik, Bréti Róbert, Czinner Tibor Kalocsáról, Nagyapáti József és Kovács Zoltán Hartáról. Voltak egykori szakmári visszatérők is – Lakatos Miklós, Markella Balázs –, és velük együtt 18-20 fős kerettel dolgozhatott András Gábor edző az ősz során, akik közül átlagosan 12-14 játékos jelent meg  a tréningeken. Az ősz végére aztán egyértelműen kiderült, hogy az edzőnek sikerült érdemi munkát végezni, hiszen szépen formálódott az új összetételű csapat a szakvezető, egyben játékos András Gábor kezei alatt. Az őszi harmadik hely mindennél többet mondott az együttes teljesítményéről, hiszen csupán  négy pontra álltunk a listavezető szerem-leiektől. Télen megint volt változás a keretben: távozott Czinner és Répási, viszont érkezett Zsinka Ottó, Gillich Róbert, Varjú István és Rab Attila. Aztán egy jó alapozás után a 22. fordulóban már élre álltunk a „megyekettő” Déli csoportjában, mi több ott is maradtunk egészen az utolsó előtti játéknap végéig, de akkor a Sükösd elleni hazai 2-2-vel kiengedtük kezünkből az aranyat. Pedig már 2-0-ra is vezettünk, büntetőt hibáztunk, sőt az ellenfél kapusát is kiállították és mégis döntetlen lett a vége. A két vesztett pontnak köszönhetően a Szeremle elénk került az utolsó forduló előtt, amit már megtartott a zárásig. Így második helyre szorultunk, de azt hiszem az eredménysorunk önmagáért beszél:

2. Szakmár 30            20        6          4          91-29   66

Csapattagok voltak: Vörös Zoltán, Zsinka Ottó, Tóth Krisztián, Romsics Endre, Lakatos Miklós, Répási Erik, Czinner Tibor, Bréti Róbert, Kovács Zoltán, Nagyapáti József, Greksa Attila, Kocsis Tibor, Balogh Attila, Gubányi Ferenc, Perity Roland, Markella Balázs, Szalontai Attila, Mádi Lajos, Gillich Róbert, Varjú István, Rab Attila, Maráczi Ádám és András Gábor játékosedző.

Köszönet a remek teljesítményt nyújtó csapatnak, az edzőnek, a támogatóknak és a szurkolóknak,  akik még az utolsó meccsünkre is pezsgőkkel indultak útra Mélykútra, hátha botlik a Szeremle, és akkor…

A csapat nevében is mondhatom, hogy jövőre újra megpróbáljuk, hiszen most már nem tehetjük alacsonyabbra a lécet a következő bajnokságban sem – fejezte be elemző értékelését Dobler Róbert, a Szakmári KSE elnökhelyettese.


Sport

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Kalocsán a Bács Megyei Kupa!

 Folytatás az országos sorozatban250 néző, vezette: Kőrösi JánosKalocsai FC: Antóni – Fürj,...

A Dusnok biztosan őrzi második helyét

Elszalasztott szakmári lehetőségA Sükösd–Hajós találkozón két, a tabellán egymás mellett...

Kevésen múlott

CsÁTESZ SE – Kalocsai KC 19-18 (10-6)Csávoly, 100 néző.Játékvezetők: Mazzag István, Papp...

Nagyobb arányú győzelem is lehetett volna

Bácsalmás PVSE – Kalocsai FC 1-3 (1-2)100 néző, vezette: Suba.Kalocsai FC: Antóni –...

Gólparádéval ünnepelte a bronzérmet a KKC

 Kalocsai KC – Szentgotthárdi KK 42-23 (23-8)   Kalocsa, 150 néző.Játékvezetők: Németh,...

Nagyszerű győzelem a szezonzárón

  Kalocsai SE – Vasi Sportakadémia 3:2 (-22; -15; 19; 22; 10)Kalocsai SE: Tóth Vivien, Jánosi...

Tóparti futóparti

A Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül április 15-én vasárnap tartották . Immár VII. alkalommal...

Bagó Tibi sikere

Április 21-én, szombaton Szigetszentmiklóson rendezték meg a Junior Szabadfogású Országos...

Már biztos bajnok a Géderlak

A bronzéremért még négyen vannak versenybenA Kecel Senior – Öregcsertő mérkőzéssel kezdődött...

A Miske is beszállt a bronzért folyó csatába

A Szakmár és a Dusnok is elbukta a rangadótA megyekettő déli csoportjának rangadóját rendezték az...

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

Szombaton, Ócsán rendezték meg az id. Kovács János utánpótlás birkózó emlékversenyt. A Kalocsai SE...

Magabiztos győzelem

Kiskőrösön lépett asztalhoz a megyei II. osztályú asztalitenisz csapatbajnokság soros fordulójában...

Ezüstérem Szegedről

Április 29-30-án rendezték a Dr. Simády Béla Nemzetközi Evezős Emlékversenyt a szegedi evezős és...

Legyőztük a Sugovica-partiakat

 Kalocsai FC – Szeremle SK 3-0 (2-0)100 néző, vezette: Kőrösi.Kalocsai FC: Antóni –...

Bronzcsata 2. – megvan az érem!

Mecseknádasd, 100 néző.Játékvezetők: Porogi, Tóbiás. KKC: Bolvári – Juhász P. (7), Papp D....

Sikerekben is gazdag, zsúfolt hétvége

Az elmúlt hétvége igencsak megmozgatta a tornászokat. A Kalocsai SE utánpótlását biztosító iskolák...

2012. évi ifjúsági, serdülő, újonc lány és fiú Országos Bajnokság

Április 5–7. között Kecskeméten a Lánchíd utcai sportcsarnokban rendezték meg a 2012. évi...

A tavaszi forduló eddigi eredményei

A 2011/2012. évi Akker Plusz Bácska Megye II. osztályú Bajnokság eddigi tavaszi eredményei:I....

Öten a dobogón

Szeghalom városában rendezték április 14-én a Karate Diákolimpia országos döntőjét, ahol a...

Nógrád Nagydíj

Országos rangsorolóÁprilis 5–8. között válogatott edzőtáborban vettek részt a Mátrában a...

Dicséretes játék Bácsalmáson

PVSE Bácsalmás – Kalocsai KC 21-29 (10-13)Kisszállás, 100 néző.Játékvezetők: Fogl Ferenc,...

Győzedelmes bronzcsata – 1. rész

 Kalocsai KC – Szigetvári KSE 32-28 (12-13)Kalocsa, 300 néző.Játékvezetők: Bócz, Fegyveres....

Fekete lap a krónikában

 Kiskunfélegyházi HTK – Kalocsai FC 6–2 (2–1)200 néző, vezette: Széll J.Kalocsai...

Kellemes meglepetés Izsákon

Papírforma szerint nem sok jót várhattak a kalocsai szurkolók és a futballisták a vasárnapi...

Bravúros mérkőzés a listavezető ellen

Vasas-Óbuda-Hofeka junior ― Kalocsai SE3:2 (7, -16, -23, 17, 8) Kalocsai SE: Szele Anikó 5,...

Dunapatajon 6 pályán 120 gyerek rúgta a labdát

  Az elmúlt hétvégén Dunapatajon rendezték meg a Bozsik Program második tavaszi utánpótlás tornáját....

Országos Rövidpályás Vidékbajnokság

Hódmezővásárhelyen került megrendezésre az idei rövidpályás vidékbajnokság, melyen az a nyolc...

Országos 12. hely a szertorna döntőjében

Bács-Kiskun megyét egyetlen leány egyéni tornász képviselte az Országos Diákolimpia budapesti...

Két meccsen húsz gól született

  Az Uszód nyerte a rangadótAz elmúlt hétvégén 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Szakmár továbbra is harcban a dobogóért

Az egy héttel korábbi Nemesnádudvar elleni döntetlen után újra egy a tabella második feléhez tartozó...

Győzelemmel zárták a bajnokságot

  Tiszakécskei VSE - Kalocsai K.E. 41 : 63 (12:20, 8:9, 16:16, 5:18)Kalocsai K.E.: András Norbert 6,...

Tapolca kipipálva

Tapolca VSE – Kalocsai KC 26-37 (13-15)Ajka, 100 néző.Játékvezetők: Csányi, Rozina. KKC:...

11 volt közte

Kalocsai KC – Kiskőrösi Női KSZSE 20-31 (7-12)Kalocsa, 100 néző.Játékvezetők: Erdélyi László,...

Alaposan visszavágtunk az Izzónak

 Kalocsai KC – Nagykanizsai Izzó SE 35-21 (16-11)Kalocsa, 200 néző.Játékvezetők: Kugyela,...

Győzelem Ajkán

Röpisuli SE-Kalocsai SE 2:3 (-16; 15; 20; -20; -13)Kalocsai SE: Kovács Patrícia 7, Jánosi Nikoletta...

XIII. Szakmár Kupa sakkverseny

Az elmúlt hétvégén szombaton rendezte meg immár tizenkettedik alkalommal a Szakmár és Környéke...

Húsvéti meglepetések, változatos eredmények

Aki rendszeresen figyelemmel kíséri a megyekettes eredményeket, láthatja, szinte minden héten akad...

A Géderlak nyerte a rangadót

A Dunapataj már a 4. helyen áll  Az elmúlt hétvégén, a 2011-12. évi megyei III. osztályú bajnokság...

Ranglistaverseny

Március 31-én rendeztek Csengődön megyei utánpótlás és felnőtt versenyt, ahol országos ranglista...

Kiemelkedő eredmény az országos döntőben

Bizony elég messzire kellene visszamenni időben, ha olyan szép siker után keresgélnénk szertornában,...

Bíztató tanulóév

A Gézengúz UKC legfiatalabb korosztálya, a 2002. január 1-je után született szivacskézis fiúk a...

Legyőztük a Balatont!

A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...

Meglepetés Bátyán

 Két perc alatt két gólt rúgott a Dunapataj  Nagyszerű időben kezdődött el a 2011–12. évi...

Kertvárosi bronzérem

Március utolsó előtti hétvégéjén Kalocsán, a Kertvárosi Iskola tornacsarnokában rendezték meg a...

Csak a Hajós szenvedett vereséget

Az elmúlt hét végén remek eredmények születtek a Kalocsa-környéki csapatok háza táján, egyedül csak...

Győzelemmel kezdődött a rájátszás

Kalocsai K.E. – Jégh-Optika Kiskunfélegyházi KC 65:49 (14:13, 23:10, 9:15, 19:11)Vezette:...

Remekeltek a diákolimpián

Márciusban került sor a megyei diákolimpián továbbjutott úszóink országos megmérettetésére.A...

Szakmáron is nyerni tudott a Dusnok

Izgalmas, jó meccseket hozott a legutóbbi bajnoki forduló a megyei II. osztályú bajnokság...

Viharos hétvége a 13. fordulóban

Meglepetés FajszonAz elmúlt hétvégén a 2011–12. évi megyei III. osztályú bajnokság tavaszi...

A Magyar Karate 40 éves jubileumi ünnepe

Negyven éves jubileumához érkezett a magyar karate. Ebből az alkalomból jubileumi kyokushin magyar...

Alacsony színvonalú meccsen peches vereség

Akik szívesen legurítanak egy-két flaska sört a pálya büfében, örömmel láthatták Bors Attila...

Kalocsa legjobb női sportolója 2011-ben

Városunk legjobb sportolói február 24-én vehettek át egész éves teljesítményük alapján oklevelet...

Kalocsa legjobb férfi sportolója 2011-ben

Greksa Máté, a Kalocsai Sport Egyesület Birkózó Szakosztályának versenyzője a tavalyi évben a kadet...

Hihetetlen bravúr Kalocsán: összerogyott a HÍD

Tavaszias meleg, fel-felerősödő szél, mintegy 200 néző: ez fogadta a pályára lépő csapatokat. A...

Két csapat is közel volt a továbbjutáshoz

Március 11-én Kecskeméten került sor a diákolimpia országos elődöntőjére torna „B”...

Hibátlan volt a serdülők vasárnapja

A leány röplabdásaink a 2011/12. évi Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság 5. fordulójában...

Közel volt a győzelem

Kalocsai SE – HVSE-SzoESE 1:3 (27; -24; -22; -19)Kalocsai SE: Szele Anikó, Jánosi Nikoletta,...

A közös munka még várat magára

A Kalocsai Kézilabda Club és az ott folyó szakmai munka minden tekintetben etalonként szolgált a...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás