Medárd volt az igazi ellenfél
Az időjárás sem tudott kifogni a EuropAirventure-ön
2008. 06. 16. 07:44 | Csapai Lajos
Bár a vissza-visszatérő eső egy kicsit leapasztotta a EuropAirventure közönségét, a gazdag, változatos program mindenkit kárpótolt az időjárás disznóságaiért. A korábbi évekhez képest sokkal több földi és égi technika vonult fel a repülőtérre, s első ízben sor kerülhetett arra is, hogy a bátrabbak közül páran beülhettek egy cseh vadászgép pilótája mögé, hogy megtapasztalják, milyen az, amikor a fenekük nehezebb a kelleténél.
Az északi bejáró felől közelítve az egész rendezvény egy nagy úttörőtáborhoz hasonlított, azt leszámítva persze, hogy egy úttörőtáborban viszonylag kevés repülőgép, kamion-monstrumon, netán mezőgazdasági gépet lehetett találni. Rögtön az elején régi traktorokat látok, köztük a híres Hofherrt, persze ezúttal a körmei nélkül, vagy a gyengecsontú, ám a kissé nagyképű Bulldog névre keresztelt járgányt. Az út másik oldalán korszerű mezőgazdasági gépek, Leták Gábor cége jóvoltából, aztán muszáj megállni a keresztútnál: a levegőből éktelen sivítás hallatszik, s az égen meglátom a díszvendéget, egy cseh L-29-est, amely Alois Häckellel, a cseh légierő tisztjével a nyergében elképzelhetetlen manővereket produkál, már attól rosszul vagyok, hogy nézem. Azért akadt a látogatók közül, aki be mert ülni a pilóta mögé, de a repülés után nehezen lehetett szóra bírni… De felszántották a kalocsai levegőeget a magyar ászok is, akik immár visszatérő résztvevői a EuropAirventure-nek. Láthattuk Vári Gyula és Szabó „Topi” Zoltán játékosnak tetsző, ám nagyon is komoly kergetőzését, amint éppen légiharcot imitálnak a nézők gyönyörűségére. Besenyei Péterről már minden szuperlatívuszt leírtunk, amit nincs okunk visszavonni, ám hozzátehetjük?: a magyar repülőfenomén Kalocsán ünnepelte a születésnapját s meghatottan fogadta a szervezők ajándékát, egy finom tortát.
Az ünnepi megnyitóra az emelvényre lépett Gyulai Eszter, a MALÉV Boeing-flottájának egyetlen női gépparancsnoka, aki a EuropAirventure háziasszonyának szerepét is betöltötte, Alois Häckel cseh pilóta, dr. Bagó Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke, Jakab Ferenc, Foktő polgármestere, valamint D’Ess Gábor és Leták Gábor, a rendezvény főszervezői. És az utókor miatt ne feledkezzünk meg Gábor Jánosról, a Korona Rádió népszerű műsorvezetőjéről, aki a „toronyból” irányította és buzdította a közönséget. Köszönjük, Janee!
Nem csak a levegőben, a földön is számos érdekes és különleges látnivaló köszöntötte a nézőket, amelyek közül csak önkényesen lehet bármelyiket is kiemelni, azon az alapon, kinek mi tetszett leginkább. Én például, elidőztem a korhű második világháború Tigris-replika körül, amelyen a bátrabbak tehettek egy-két kört. A félelmetes harcjármű a hírhedt 88-as ágyúval, a tapadóaknák elleni védekezést szolgáló bordázat, a kikandikáló villámgéppuska elakasztotta az ember szavát. Győrből érkezett, ötfős személyzete fekete Waffen SS egyenruhában békésen iszogatta az ásványvizet, s elmondta, hogy a jármű újraalkotásához felhasználták az orosz T-34-es és T-72-es néhány alkatrészét is. Hát, ha Ivánék ezt tudták volna…
És még egy múltidéző jármű: vigyorgó amerikai katonák érkeznek jellegzetes Willis-dzsipjükön, rajta egy 30 milliméteres géppuska, meg persze a rádió. De a legérdekesebb az, hogy a hátsó ülésen egy elszontyolodott orosz kiskatona ül, arckifejezése alapján fogolynak hinné az ember, de a rádiós amcsi tisztázza a dolgot: Iván a szövetségesünk! Ahogy a háborúban…
Autók, motorok, quadok mindenfelé, mi szem szájnak ingere, de aztán felfedezem másik eszement kedvenceimet, a fegyvereket, amelyek a paksi Neutron Kommandó standján mutogatják magukat. A pisztolyok, gépkarabélyok, géppisztolyok, géppuskák olyan szemérmetlenül mutogatják magukat, mint tinilányok felhúzott szoknyával. Az egyik kommandóst megkérem, hogy egy fotó kedvéért fogja rám a 7,62-es géppuskát, de alighogy kimondtam,már tudtam, hülyeséget beszélek. „Fegyvert még töltetlenül sem szabad ráfogni senkire!” – mondja a símaszkos fiatalember, aki olyan szeretettel veszi kézbe a halálosztó szerkezeteket, köztük a híres Hackler&Koch géppisztolyt, vagy a magyar KGP-9-est, mintha kedvese kezét szorongatná egy randevún…
A hatalmas térség szinte minden négyzetméterén történi valami. Ott például ketten próbálják meg leküzdeni a velocipédek nehézségeit, fiatal gyerkőcök fülig sárosan húzzák a quadok fülét, amott gokartok kergetik egymást. Egy pillanatra összerezzenek, mert egy német katonai őrjárat trappol el mellettem, mintha 1943-at írnánk. Szerencsére, a fegyverek hallgatnak. Hirtelen fék szisszen mellettem, egy sárga DAF monstrumé, az ablakon keresztül Beer Attila invitál egy körre. Nagynehezen bekászálódok, aztán azon élvezkedem, hogy az anyósülésben olyan kényelmesen ülök, hogy akár az otthoni tévézőfotelemmel is elcserélném. Körbekerüljük a repülőteret, s ebből a perspektívából látszik igazán jól, mi mindent kínált látogatóinak a EuropAirventure.
D’Ess Gábor kissé fanyar humorral mondja: Medárd elintézte, hogy megünnepeljék a Víz Ünnepét. Ennek ellenére az eső sem tudta megakadályozni, hogy „kotta szerint” minden programot lebonyolítsanak. „Szeretnék köszönetet mondani minden kedves látogatónknak, hogy a rossz idő ellenére bennünket választotta. Ehelyütt kívánom kifejezni hálámat mindazoknak, akik munkájukkal segítették a rendezvény zavartalan lebonyolítását, külön kiemelve főszervező- és pilótatársam, jóbarátom, Leták Gábor, valamint a EuropAirventure főrendezőjének, Szentesi „Süti” Józsefnek segítségét, akinek áldozatos munkája nélkül a EuropAirventure nem lehetett volna az, ami.
Kalocsai hírek
Molnár László az új kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 25. 8:20 | Csapai Lajos
Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya Kecskeméten az állománynak hivatalosan is bejelentette...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Május 29-én immár 11. alkalommal került megrendezésre a Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola hagyományos műsora...
Legjobb pedagógia a példamutatás
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Összevont pedagógus- és nyugdíjasnapot tartottak az immáron 57 éves intézmény falai között...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 15-én került sor az Éden Lovasiskola által szervezett II. Éden Kupa, lovas ügyességi versenyre...
Loibl László a felügyelő bizottságban
2008. 06. 24. 4:36 | a-c
A képviselő-testület döntése értelmében a jövőben Loibl László főállású alpolgármester képviseli a városi önkormányzatot...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 6-án került megrendezésre a kalocsai Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében...
2008. 06. 24. 4:36 | Istella Zsolt
A következő napokban, hetekben megkezdődik az aratás, amely a nagy mennyiségű könnyen gyulladó anyag...
Magyarország legrangosabb fesztiválja
2008. 06. 24. 4:36 | Csapai Lajos
A rendező megyék és városok, Tolna és Bács-Kiskun, valamint Szekszárd és Kalocsa...
Vágóhíd épülhet az ipari parkban
2008. 06. 24. 4:36 | Zs. F.
A budapesti székhelyű Csuk-Bau Kft. vágóhíd létesítésére vásárolja meg az ipari park...
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A városi önkormányzat június 12-i ülésén a képviselők egyhangú szavazás mellett...
Világelső a Kalocsai Dialízis Központ
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A világban egy hálózaton belül működő 167 Dialízis Központ közül a szakmai mutatók alapján a Kalocsai Dialízis Központ nyerte el...
Szentistvánosok baráti találkozója
2008. 06. 24. 4:36 | Dr. Filvig Géza
A közelmúltban tartotta meg hagyományos találkozóját – immár 19. alkalommal a kalocsai Szent István Gimnázium Baráti Köre...
A legjobbakat jutalmazta az önkormányzat
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Ebben az esztendőben is több mint félmillió forinttal jutalmazta Kalocsa Város Önkormányzata a város általános-, középiskolás...
Nyolcszázmillióért városi kötvények
2008. 06. 24. 4:36 | -a-c-
Más városok – például Baja, ahol három milliárd forintért bocsátott ki kötvényt az önkormányzat – már hónapokkal ezelőtt határoztak arról...
Tej Világnap – a „bánat napja”
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
Az egész világon minden év május utolsó keddjén tartják a Tej Világnapját...
Nyugdíjazását kérte a kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 19. 11:36 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette...
2008. 06. 17. 17:37
Immáron hatodik esztendeje, hogy a Csokonai utcai óvodások a gyereknapon...
2008. 06. 17. 17:37 | Szabó Lászlóné
Minden év május utolsó vasárnapján a falugondnoki szolgálat szervezésében ...
2008. 06. 17. 17:37 | Iván Adrienn
Iskolánk – a Belvárosi Tagiskola – pályázaton nyert tavaszi erdei iskola...
Állásbörze pályakezdő fiataloknak
2008. 06. 17. 17:37 | h0
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ május 30-án, pénteken...
Az időjárás sem tudott kifogni a EuropAirventure-ön
2008. 06. 16. 07:44 | Csapai Lajos
Bár a vissza-visszatérő eső egy kicsit leapasztotta a EuropAirventure közönségét, a gazdag, változatos program mindenkit kárpótolt...
2008. 06. 11. 08:20
Ahogy beköszöntenek az első, melegebb napok, az emberek nagy része késztetést érez arra, hogy kimozduljon a hűvös lakásból....
A külföldre utazás korlátozásáról
2008. 06. 11. 08:00 | APEH közlemény
Amennyiben az adózónak jogerős határozattal megállapított, legalább 10 millió forint összegű adóhiányból származó tartozása áll fenn...
2008. 06. 11. 07:56 | Benke Ferenc
November utolsó napjaiban adták át a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárat...
Múlt, jelen, jövő – Interjú Lakatos Györggyel
2008. 06. 10. 09:44 | Gábor Erika
Utolsó előtti egyeztetés a Kék Madár Fesztivál előtt. Lakatos György precízen elkészített forgatókönyveket oszt a szervezőbizottság tagjainak...
Volt, van és lesz kalocsai börtön
2008. 06. 10. 09:17 | Zsiga Ferenc
Az ország déli részén lévő börtönökben tájékozódó dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter körútja egyik állomásaként...
2008. 06. 10. 09:17 | Mezey Gabriella
Május 29-én, délelőtt 11 órakor került sor a Karamell-Kabinet Oktatási Kft. új péktanműhelyének és mintaboltjának ünnepélyes átadására...
Óriási sikere volt a EuropAirventure-nek
2008. 06. 09. 17:00
Közép-Európa talán legnagyobb repülős és technikai
seregszemléjének adott otthont
az elmúlt hét végén a Kalocsa-foktői repülőtér...
Medárd sem tudott nyerni a Kék Madár ellen
2008. 06. 09. 17:00
Az elmúlt hét vége a szabadtéri rendezvények szervezőinek
igazi rémálom volt: sötétlő
fellegek kergették egymást az égen...
Első fokon Bagó nyert
Romsics
ellen
2008. 06. 06. 07:30 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. június 3-án szóban
kihirdetett, első fokú,
nem jogerős ítéletével két év után mondta ki a verdiktet ...
A Magyar Hősök Emléknapját ünnepeltük
Az Úrnapi körmenet után ünnepelte meg a Hősök Napját a Kalocsai Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete...






