Nyugdíjazását kérte a kalocsai rendőrkapitány
Nyomozó ügyészség keresi a kiszivárogtatót
2008. 06. 19. 11:36 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette azt az információnkat, hogy a megyei rendőr-főkapitánytól nyugdíjazását kérte Gyepes Zsolt rendőr alezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője, amelyet Dávid Károly dandártábornok elfogadott. Az ügy háttere még tisztázásra szorul, de annyi bizonyos, hogy az ügyészségi nyomozóhivatal keresi azt a személyt, aki a rendőrkapitány szabálysértését dokumentáló fotót eljuttatta a sajtónak.
Mihályné Bornemisza Eleonóra sajtószóvivő a Néplap kérdésére elmondta, hogy a Gyepes Zsolt ellen sebességhatár jelentős túllépése szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás jogerősen befejeződött. Ám hogy az mennyiben van összefüggésben a kapitány nyugdíjazási kérelmével, azzal kapcsolatban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni. Mint mondta, erről csak Gyepes alezredes tud nyilatkozni. Azt azonban megerősítette, hogy a rendőrkapitány nyugdíjazásának törvényi feltételei fenn állnak, tehát nincs szó előrehozott nyugdíjazásról. A szóvivő arról is beszámolt, hogy Dávid Károly megyei rendőr-főkapitány változást tervez a kalocsai rendőrkapitányság élén, de erről csak a poszt betöltésére alkalmas személy kiválasztása után tájékoztatják a nyilvánosságot.
Az ügyben meg akartuk kérdezni Gyepes Zsolt alezredest is, de a rendőrkapitányt nem értük el, szabadságát tölti, külföldön tartózkodik.
Mint emlékezetes, Gyepes Zsolt 2006. január 1-je óta vezeti a Kalocsai Rendőrkapitányságot, ám információnk szerint ez már csak július 16-ig tart, azt követően felmentési idejét tölti, majd szolgálati nyugdíjba vonul.
Meg nem erősített, rendőrséghez közeli forrásból értesültünk arról, hogy Gyepes Zsoltot a még áprilisban elkövetett, már a helyszínen azonnal elismert sebességhatár jelentős túllépése szabálysértés elkövetése miatt 50 ezer forint pénzbírsággal sújtották. Az alezredes a kiszabott pénzbírság ellen nem emelt kifogást, azt azonnal befizette.
Sokáig nem volt hivatalos információnk arról a közvéleményt is élénken foglalkoztató, példa nélküli ügyről, hogy indult-e, és ha igen, mivel záródott az a vizsgálat, amelynek azt kellett volna kideríteni: a rendőrségen belül ki az a belső ember, aki a Gyepes Zsolt féle szabálysértés elkövetését dokumentáló fotót eljuttatta a sajtónak.
A megyei rendőr-főkapitányság végre ebben az ügyben is megszólalt.
Mihályné Bornemisza Eleonóra sajtószóvivő arról számolt be, hogy a megyei rendőr-főkapitányság a Kecskeméti Nyomozó Ügyészségnél hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Egyben állásfoglalást kért arról: sértett-e az elkövető valamilyen jogszabályt azzal, hogy a kalocsai rendőrkapitány szabálysértését dokumentáló lapot, amely személyes adatot nem, csak a rendszámot tartalmazta, arra illetékteleneknek kiszolgáltatta. A szóvivő szerint ebben az ügyben a nyomozás még tart. Nyugdíjas rendőrségi vezető szerint elképzelhetetlen, hogy a nyílt eljárással egy időben a rendőrség belső biztonsági szolgálata nem keresi a kiszivárogtatót. Az azonban biztos, hogy az eset tapasztalatait, annak eredményét soha nem osztják meg a nyilvánossággal.
Kalocsai hírek
Molnár László az új kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 25. 8:20 | Csapai Lajos
Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya Kecskeméten az állománynak hivatalosan is bejelentette...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Május 29-én immár 11. alkalommal került megrendezésre a Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola hagyományos műsora...
Legjobb pedagógia a példamutatás
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Összevont pedagógus- és nyugdíjasnapot tartottak az immáron 57 éves intézmény falai között...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 15-én került sor az Éden Lovasiskola által szervezett II. Éden Kupa, lovas ügyességi versenyre...
Loibl László a felügyelő bizottságban
2008. 06. 24. 4:36 | a-c
A képviselő-testület döntése értelmében a jövőben Loibl László főállású alpolgármester képviseli a városi önkormányzatot...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 6-án került megrendezésre a kalocsai Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében...
2008. 06. 24. 4:36 | Istella Zsolt
A következő napokban, hetekben megkezdődik az aratás, amely a nagy mennyiségű könnyen gyulladó anyag...
Magyarország legrangosabb fesztiválja
2008. 06. 24. 4:36 | Csapai Lajos
A rendező megyék és városok, Tolna és Bács-Kiskun, valamint Szekszárd és Kalocsa...
Vágóhíd épülhet az ipari parkban
2008. 06. 24. 4:36 | Zs. F.
A budapesti székhelyű Csuk-Bau Kft. vágóhíd létesítésére vásárolja meg az ipari park...
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A városi önkormányzat június 12-i ülésén a képviselők egyhangú szavazás mellett...
Világelső a Kalocsai Dialízis Központ
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A világban egy hálózaton belül működő 167 Dialízis Központ közül a szakmai mutatók alapján a Kalocsai Dialízis Központ nyerte el...
Szentistvánosok baráti találkozója
2008. 06. 24. 4:36 | Dr. Filvig Géza
A közelmúltban tartotta meg hagyományos találkozóját – immár 19. alkalommal a kalocsai Szent István Gimnázium Baráti Köre...
A legjobbakat jutalmazta az önkormányzat
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Ebben az esztendőben is több mint félmillió forinttal jutalmazta Kalocsa Város Önkormányzata a város általános-, középiskolás...
Nyolcszázmillióért városi kötvények
2008. 06. 24. 4:36 | -a-c-
Más városok – például Baja, ahol három milliárd forintért bocsátott ki kötvényt az önkormányzat – már hónapokkal ezelőtt határoztak arról...
Tej Világnap – a „bánat napja”
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
Az egész világon minden év május utolsó keddjén tartják a Tej Világnapját...
Nyugdíjazását kérte a kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 19. 11:36 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette...
2008. 06. 17. 17:37
Immáron hatodik esztendeje, hogy a Csokonai utcai óvodások a gyereknapon...
2008. 06. 17. 17:37 | Szabó Lászlóné
Minden év május utolsó vasárnapján a falugondnoki szolgálat szervezésében ...
2008. 06. 17. 17:37 | Iván Adrienn
Iskolánk – a Belvárosi Tagiskola – pályázaton nyert tavaszi erdei iskola...
Állásbörze pályakezdő fiataloknak
2008. 06. 17. 17:37 | h0
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ május 30-án, pénteken...
Az időjárás sem tudott kifogni a EuropAirventure-ön
2008. 06. 16. 07:44 | Csapai Lajos
Bár a vissza-visszatérő eső egy kicsit leapasztotta a EuropAirventure közönségét, a gazdag, változatos program mindenkit kárpótolt...
2008. 06. 11. 08:20
Ahogy beköszöntenek az első, melegebb napok, az emberek nagy része késztetést érez arra, hogy kimozduljon a hűvös lakásból....
A külföldre utazás korlátozásáról
2008. 06. 11. 08:00 | APEH közlemény
Amennyiben az adózónak jogerős határozattal megállapított, legalább 10 millió forint összegű adóhiányból származó tartozása áll fenn...
2008. 06. 11. 07:56 | Benke Ferenc
November utolsó napjaiban adták át a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárat...
Múlt, jelen, jövő – Interjú Lakatos Györggyel
2008. 06. 10. 09:44 | Gábor Erika
Utolsó előtti egyeztetés a Kék Madár Fesztivál előtt. Lakatos György precízen elkészített forgatókönyveket oszt a szervezőbizottság tagjainak...
Volt, van és lesz kalocsai börtön
2008. 06. 10. 09:17 | Zsiga Ferenc
Az ország déli részén lévő börtönökben tájékozódó dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter körútja egyik állomásaként...
2008. 06. 10. 09:17 | Mezey Gabriella
Május 29-én, délelőtt 11 órakor került sor a Karamell-Kabinet Oktatási Kft. új péktanműhelyének és mintaboltjának ünnepélyes átadására...
Óriási sikere volt a EuropAirventure-nek
2008. 06. 09. 17:00
Közép-Európa talán legnagyobb repülős és technikai
seregszemléjének adott otthont
az elmúlt hét végén a Kalocsa-foktői repülőtér...
Medárd sem tudott nyerni a Kék Madár ellen
2008. 06. 09. 17:00
Az elmúlt hét vége a szabadtéri rendezvények szervezőinek
igazi rémálom volt: sötétlő
fellegek kergették egymást az égen...
Első fokon Bagó nyert
Romsics
ellen
2008. 06. 06. 07:30 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. június 3-án szóban
kihirdetett, első fokú,
nem jogerős ítéletével két év után mondta ki a verdiktet ...
A Magyar Hősök Emléknapját ünnepeltük
Az Úrnapi körmenet után ünnepelte meg a Hősök Napját a Kalocsai Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete...





