November utolsó napjaiban adták át a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárat, az ünnepségen képletesen hangzott el: a könyvtár ajtaja soha ne legyen bezárva. Ezzel a polgármester jelezni akarta azt a szellemi nyitottságot, melyet a Gutenberg-galaxist jelentő könyvtárak 18-19. századtól, vagyis a közművelődési, azaz a nyilvános könyvtárak megalakulásuktól, mint „anyajegyet” magukon hordoznak.

A könyvtár előtti parkoló tele kocsikkal, a környező utcák szintúgy. Szóval, érdemes gyalog sétálni, mint egykoron, amikor még program volt a heti könyvtárlátogatás a kézen fogott óvodás-, vagy kisiskolás gyerekünkkel. Egy délelőtti vagy délutáni kiruccanás volt ez egykor a verőfényes tavaszi ébredő természetben. Most csöndes hétfő van a kellemes épületbelsőben. Mint Asbóth Miklós igazgató mondja: – a munkatársaimmal immáron belaktuk, és kezdjük elfelejteni a régi két könyvtár közötti ingázást, mint ahogyan a könyvtár olvasói is. Eleinte saját munkatársunk is kétkedett, húzódozott, mondván, kiestünk a belváros forgatagából. Mára már érzékeljük a valót: semmi gond! Valóságosan 8-10 percnyi sétával vagyunk csak távolabb, mint ahol korábban voltunk. Aki jönni akar, az megtalál – erősíti meg az örök optimista Asbóth Miklós. – Persze – folytatja látogatottság gondolatát –, négy hónapig zárva voltunk, ám úgy tűnik, még sincsen semmi gond, hiszen már visszatértek az olvasóink. Tulajdonképpen minden könyvtár átalakulóban van, mivel az olvasók 80 százaléka főiskolai, egyetemi hallgató, vagy ha idősebb, akkor valahol tanul. Ők szombatonként berohannak, kikölcsönzik – ahogy mi nevezzük – a korlátozottan kölcsönözhető könyveket, s máris mennek. Mindez a drága tankönyvek miatt van – magyarázza az igazgató –, éppen ezért mi nem csak a Tomori főiskola szakkönyv igényét elégítjük ki, hanem igyekszünk lépést tartani mások kívánságával is. Sok az eszkimó, kevés a fóka! Bizony drága a könyv, és jobb hétvégén innen elvinni, kijegyzetelni, vagy lefénymásolni, hétfőn meg a mama, papa, rokon behozza. Jól működik a kölcsönzésnek effajta módja. És marad a húsz százalék. Igen, ők a stabil olvasók, a nyugdíjasok, akiknek megvan a saját ízlésviláguk, kialakult kölcsönzési szokásuk. Igaz, ez az olvasói réteg is szűkebb lett. Sajnos a középgeneráció kimaradt a könyvek kölcsönzéséből, hiszen ma ők a pénzkeresők, akik nem érnek rá olvasni. Az általános- és középiskolások bejárnak, de inkább a kényszer hozza ide őket. Ez az Egri csillagok effektus. Már mosolygunk, amint kérdezik az Egri csillagokat kézbe véve a kisdiákok – kisebben nincsen? Inkább videón, vagy cédén nézik meg a kötelező olvasmányt, ha filmen is feldolgozott. Ja igen – neveti el magát Asbóth Miklós –, hát az Internet. Kétszáz találat egy kattintásra, csak éppen a gyerek nem tudja a megfelelőt kiválasztani, s így végleg lemarad az olvasás óriási élményéről.

Csöng a telefon, a beszélgetésünk abbamarad, de a téma kimeríthetetlen. Az értelmiséggel folytatnánk, de egy finom mondattal elintézi az igazgató: vannak képviselői a könyvtártagok között.
Az épület most csöndes, de hétközben a földszinttől a másodikig belakott a látogatótér, hiszen a főiskolások kényelmesen jegyzetelhetnek, vannak, akik örök visszatérők és dolgozataik egy példányával is meglepik a könyvtárat – mutat a polcon sorakozó bekötött szakdolgozatokra az igazgató.

– A jövőről?! Úgy vélem, nem kell minden kulturális tevékenységben részt vennünk, arra ott vannak a megfelelő intézmények és civil szervezetek. Szerintem, és ez egybeesik szakmai hitvallásommal: minél tisztességesebben, és minél korszerűbb formában szolgáltassunk, s mindezt az olvasó legkisebb költségére. Nekünk most a korábbi 10 éves szakmai leépülést kell behozni rövid úton, mihamarabb, és ez bizony bőven ad feladatot. Szeretnénk a Bozsó-féle nosztalgia egy formáját visszahozni. Az új könyvtárba elhozni a Kalocsáról elszármazott híres embereket, mint Kovács Tamást a legfőbb ügyészt, Bakai Kornélt, a kőszegi múzeum híres igazgatóját, Békési Imrét, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola volt főigazgatóját, vagy az itt született Alföldi Róbertet – másokat, sokakat, akiket most hirtelenjében fel sem tudok sorolni. Neves embereket, kalocsaiakat, akikre büszkék lehetünk. Ez még idefér a megújult könyvtár falai közé. Befogadnánk még a diákság részéről egy kisebb csoportot, akik szívesen kutatnák Kalocsa múltját. Ezt is fölvállalnánk a szakmai munkánkban, meg a sajátommal is segíteném.