„Életem átszövi a Kék Madár...”
– Interjú Lakatos Györggyel
Múlt, jelen, jövő
2008. 06. 10. 09:44 | Gábor Erika
Utolsó előtti egyeztetés a Kék Madár Fesztivál előtt. Lakatos György precízen elkészített forgatókönyveket oszt a szervezőbizottság tagjainak, rajtuk különböző színekkel a feladatok. Az évek óta együtt munkálkodó stáb valóban félszavakból is megérti egymást. Röpködnek a szállásról, utazásról, étkeztetésről, díszletről, technikáról szóló információk, formálódik a három nap programja. Mindenki tudja a feladatát, de olyan még nem volt, hogy menet közben ne adódott volna váratlan helyzet, amire tüstént megoldást kell találni.
A munkamegbeszélés után egy igen fáradt és feszült Lakatos Györggyel ülünk a Művelődési Központ tetőteraszán. Mostantól a fesztivál végéig kifeszített íjként rezegnek az idegei, éjjele és nappala arról szól, hogy minden rendben menjen.
– A tizenhatodik fesztivált szervezed. Most már előre és visszafelé is kell nézned. Hatalmas rutinnal rendelkező csapat áll melletted. Ám így is ezerrel pörögsz minden pillanatban. Az életed jelentős részét betölti az általad létrehozott alapítvány és a fesztivál.
– Valójában ez már a tizennyolcadik fejezet, mert a két első, egynapos eseményt még nem számoltam bele a fesztivál történetébe. Igen, az életem, a balesetem utáni, igen eseménydús életem átszövi a Kék Madár. Mégis úgy érzem, sosem tudok annyi időt fordítani rá, amennyit szeretnék. De dolgozni kell, négy gyermeket nevelni, tanítani, és néha pihenni is.
A fesztivál menetrendje kialakult. Sokat gondolkodtam rajta, beszélgettem a többiekkel is, úgy gondolom, ez a három nap és ezek a programok továbbra is megfelelőek. Szeretnék javítani a szervezésen, a megjelenés minőségén – ennek eredménye lett az információs házikó, amely most itt áll a sétálóutcában a Korona Rádió előtt. A hely adott, együtt gondolkodunk azon, hogy minél több hasznos tartalommal töltsük meg.
– Meddig tart, míg összeáll a következő fesztivál programja? Egyáltalán: van szünet ebben a munkában két június között?
– Valójában a program pár nap alatt összeáll. Hiszen a Kék Madár már olyan ranggal bír a művészek között, hogy gyakran ők keresnek meg azzal, hogy szeretnének eljönni Kalocsára, de ha én keresem meg őket, legtöbben első szóra igent mondanak. A munka oroszlánrésze utána kezdődik.
– Szóba került a megbeszélés alatt dr. Réfy Miklóssal, a kuratórium elnökével, hogy nagyon sok pályázat érkezett az idén.
– Csaknem a duplája a tavalyinak. Elképesztően sok az olyan család, aki úgy érzi, csak tőlünk várhat segítséget abban a nagyon nagy bajban, hogy súlyos, elhúzódó betegségben szenved a gyermekük. Ez részint szomorú, részint óriási felelősség. Amikor elkezdtem az alapítvánnyal a segítségnyújtást, volt eleinte 60-100 ezer forintunk. És hasznosnak éreztem, amit adni tudtunk! Most már 5 millió forint körüli összeget juttatunk a rászorulóknak, és kevés! Ez szörnyű.
Ilyenkor érzem, hogy olyan folyamatot indítottam el, amely abbahagyhatatlan. Kitalálni egy dolgot könnyű. Megvalósítani már nehezebb, de hosszú távon fenntartani – az az igazi próbatétel. Eszembe jut a kis herceg és a róka. Ahogyan a róka mondja, hogy igen, te most megszelídítettél engem. Én ettől kezdve mindig várni foglak. Ha tudom, hogy négykor jössz, már háromkor elkezdek örülni. Négykor már tele leszek izgalommal, fölfedezem, milyen kincs a boldogság. Ugyanezt érzem. Hogy igen, elkezdtem egy folyamatot. Segítettem családoknak, akik már remegő szívvel várják a következő évet. Nem mondhatom, hogy bocs, elfáradtam, nincs több ötletem, ennyi volt. Fogalmam sincs, meddig fog tartani a Kék Madár Fesztivál. Eltelt 18 év. Felnőtt egy új generáció. Lesznek-e fiatalok, akik továbbviszik ezt a munkát? Ebben sokan dolgoznak minden fizetség nélkül – találok-e mindig mellém ilyen társakat? Aztán történik valami, mint például most is: felhívtam Zoránt, hogy megbeszéljük az ideutazásuk, a technika ide szállításának költségeit. Megkérdezte, miről beszélek? Ő ide egy jótékonysági hangversenyt jön adni. Természetes, mondta, hogy minden költséget ő fog állni. Igaz, minden fellépő tiszteletdíj nélkül jön, és ez már önmagában is nagy dolog, hiszen olyan művészekről van szó, akik több százezer forintot kapnak egy estéért! De amit Zorán tesz, az szinte példátlan. Nagyon meghatódtam.
Hiszen az egész rendezés arról szól, hogy nincsen
egyetlen fölösleges vasunk sem. Azt is meg
kell szervezni, hogy
a művész kapjon egy szál virágot, és minden
falat étel, korty
ital az ide utazó fellépőknek, technikusoknak
különböző fondorlatok útján teremtődik elő.
De így is hatalmas,
elkerülhetetlen költségeink vannak, és ilyen
helyzetben minden fillér segítség,
tál étel és pohár ital annyit jelent, hogy
többet adhatok azoknak, akikért az egészet csináljuk:
a beteg gyerekeknek.
Nagy szükségem van a megerősítésre, hogy ezt
mások is fontosnak tartják, és jönnek, és mellém
állnak.
Csak
így működik.
Kalocsára a művészek azért jönnek, mert
itt szeretik őket. Itt szeretet van, hála, mosolygós
szemek,
öröm, ami valljuk
be, a mai világban nem jellemző. Itt törődnek
velük, a légkör, ami körülveszi őket, szinte
családias.
A művészek ki vannak
éhezve arra, hogy és érezzék a szeretetet,
számukra ez a fellépti díjnál is többet jelent.
A bizalom
részükről, hogy
ami a közreműködésükkel létrejön, jó ügyet
szolgál, működteti
az egészet. Milyen egyszerű, nem? Adunk és
kapunk. Erről szól a Kék Madár.
Kalocsai hírek
Molnár László az új kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 25. 8:20 | Csapai Lajos
Dávid Károly dandártábornok, Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya Kecskeméten az állománynak hivatalosan is bejelentette...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Május 29-én immár 11. alkalommal került megrendezésre a Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola hagyományos műsora...
Legjobb pedagógia a példamutatás
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Összevont pedagógus- és nyugdíjasnapot tartottak az immáron 57 éves intézmény falai között...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 15-én került sor az Éden Lovasiskola által szervezett II. Éden Kupa, lovas ügyességi versenyre...
Loibl László a felügyelő bizottságban
2008. 06. 24. 4:36 | a-c
A képviselő-testület döntése értelmében a jövőben Loibl László főállású alpolgármester képviseli a városi önkormányzatot...
2008. 06. 24. 4:36 | Mezey Gabriella
Június 6-án került megrendezésre a kalocsai Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat szervezésében...
2008. 06. 24. 4:36 | Istella Zsolt
A következő napokban, hetekben megkezdődik az aratás, amely a nagy mennyiségű könnyen gyulladó anyag...
Magyarország legrangosabb fesztiválja
2008. 06. 24. 4:36 | Csapai Lajos
A rendező megyék és városok, Tolna és Bács-Kiskun, valamint Szekszárd és Kalocsa...
Vágóhíd épülhet az ipari parkban
2008. 06. 24. 4:36 | Zs. F.
A budapesti székhelyű Csuk-Bau Kft. vágóhíd létesítésére vásárolja meg az ipari park...
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A városi önkormányzat június 12-i ülésén a képviselők egyhangú szavazás mellett...
Világelső a Kalocsai Dialízis Központ
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
A világban egy hálózaton belül működő 167 Dialízis Központ közül a szakmai mutatók alapján a Kalocsai Dialízis Központ nyerte el...
Szentistvánosok baráti találkozója
2008. 06. 24. 4:36 | Dr. Filvig Géza
A közelmúltban tartotta meg hagyományos találkozóját – immár 19. alkalommal a kalocsai Szent István Gimnázium Baráti Köre...
A legjobbakat jutalmazta az önkormányzat
2008. 06. 24. 4:36 | Benke Ferenc
Ebben az esztendőben is több mint félmillió forinttal jutalmazta Kalocsa Város Önkormányzata a város általános-, középiskolás...
Nyolcszázmillióért városi kötvények
2008. 06. 24. 4:36 | -a-c-
Más városok – például Baja, ahol három milliárd forintért bocsátott ki kötvényt az önkormányzat – már hónapokkal ezelőtt határoztak arról...
Tej Világnap – a „bánat napja”
2008. 06. 24. 4:36 | Zsiga Ferenc
Az egész világon minden év május utolsó keddjén tartják a Tej Világnapját...
Nyugdíjazását kérte a kalocsai rendőrkapitány
2008. 06. 19. 11:36 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan is megerősítette...
2008. 06. 17. 17:37
Immáron hatodik esztendeje, hogy a Csokonai utcai óvodások a gyereknapon...
2008. 06. 17. 17:37 | Szabó Lászlóné
Minden év május utolsó vasárnapján a falugondnoki szolgálat szervezésében ...
2008. 06. 17. 17:37 | Iván Adrienn
Iskolánk – a Belvárosi Tagiskola – pályázaton nyert tavaszi erdei iskola...
Állásbörze pályakezdő fiataloknak
2008. 06. 17. 17:37 | h0
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ május 30-án, pénteken...
Az időjárás sem tudott kifogni a EuropAirventure-ön
2008. 06. 16. 07:44 | Csapai Lajos
Bár a vissza-visszatérő eső egy kicsit leapasztotta a EuropAirventure közönségét, a gazdag, változatos program mindenkit kárpótolt...
2008. 06. 11. 08:20
Ahogy beköszöntenek az első, melegebb napok, az emberek nagy része késztetést érez arra, hogy kimozduljon a hűvös lakásból....
A külföldre utazás korlátozásáról
2008. 06. 11. 08:00 | APEH közlemény
Amennyiben az adózónak jogerős határozattal megállapított, legalább 10 millió forint összegű adóhiányból származó tartozása áll fenn...
2008. 06. 11. 07:56 | Benke Ferenc
November utolsó napjaiban adták át a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárat...
Múlt, jelen, jövő – Interjú Lakatos Györggyel
2008. 06. 10. 09:44 | Gábor Erika
Utolsó előtti egyeztetés a Kék Madár Fesztivál előtt. Lakatos György precízen elkészített forgatókönyveket oszt a szervezőbizottság tagjainak...
Volt, van és lesz kalocsai börtön
2008. 06. 10. 09:17 | Zsiga Ferenc
Az ország déli részén lévő börtönökben tájékozódó dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter körútja egyik állomásaként...
2008. 06. 10. 09:17 | Mezey Gabriella
Május 29-én, délelőtt 11 órakor került sor a Karamell-Kabinet Oktatási Kft. új péktanműhelyének és mintaboltjának ünnepélyes átadására...
Óriási sikere volt a EuropAirventure-nek
2008. 06. 09. 17:00
Közép-Európa talán legnagyobb repülős és technikai
seregszemléjének adott otthont
az elmúlt hét végén a Kalocsa-foktői repülőtér...
Medárd sem tudott nyerni a Kék Madár ellen
2008. 06. 09. 17:00
Az elmúlt hét vége a szabadtéri rendezvények szervezőinek
igazi rémálom volt: sötétlő
fellegek kergették egymást az égen...
Első fokon Bagó nyert
Romsics
ellen
2008. 06. 06. 07:30 | Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. június 3-án szóban
kihirdetett, első fokú,
nem jogerős ítéletével két év után mondta ki a verdiktet ...
A Magyar Hősök Emléknapját ünnepeltük
Az Úrnapi körmenet után ünnepelte meg a Hősök Napját a Kalocsai Honvéd és Rendvédelmi Szervek Bajtársi Egyesülete...






