Dunapataj
Pachmann Péter előadása
2008. 06. 10. 09:04 | Schill Tamás
A Duna-menti Közoktatási Társulás meghívására és Menczer György, az Apáczai Kiadó szakreferensének közreműködésével a dunapataji hetedik osztályosoknak tartott előadást Pachmann Péter ismert médiaszakember (képün-kön). Pachmann a tévézési szokásokat elemezte a tanulókkal, majd egy dokumentumfilm kapcsán részletezték a televízióban található újságírói-riporteri fogásokat.
Pachmann arra is rávezette az iskolásokat, hogy különböző technikák használatával, felcserélésével és variálásával hogyan lehet más-más töltetet adni a riportoknak. Az órán részt vevő gyerekek és felnőttek is elcsodálkoztak egy játék végeredményén: kiderült, hogy egy riportfilm egyes elemeinek megváltoztatásával szinte mindenkit tévútra lehet vezetni és adott tényeket teljesen más színben lehet feltüntetni. Pachmann Péter óráján a televízióban használt elemeket tudatosította az iskolásoknak, ezeket majd a valós életben nyomon követhetik a gyerekek televíziózásuk során.
A rendhagyó órát nagyon élvezték az iskolások, mert Pachmann a gyerekek nyelvezetével, és sajátos „pörgős”, közvetlen stílusával elvarázsolta őket.
A környék hírei
Az 1919-es vértanúkra emlékeztek
2008. 06. 24. 17:00 | Schill Tamás
Hivatalos községi ünnepség a Pataji Gyásznap, amelyen az 1919. június 23-án mártírhalált halt helybeliekre emlékeznek...
Köhler Péter a Festők Versenyén
2008. 06. 24. 5:40 | Schill Tamás
A fenti címmel rendezte meg negyedik alkalommal a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely...
2008. 06. 17. 18:04 | S. T.
A régi időkre emlékeztetett a dunapataji Művelődési Ház, ahol múlt hét pénteken...
2008. 06. 17. 18:04 | Schill Tamás
A dunapataji iskolába induló óvodások az idén is a hagyományos óvodai ballagással búcsúztak...
2008. 06. 17. 18:04 | Nánai Zsuzsanna
A Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyének Országos Döntője ...
Megkezdődött a kerékpárút-építés
2008. 06. 17. 18:04
A Solt-Út Kft. kivitelezésében az elmúlt héten elindult a Dunapataj-Szelidi-tó turisztikai kerékpárút építése...
2008. 06. 10. 09:04 | B.F.
Szombaton – mint a legfőbb rendezvényi napon – már kora reggel épültek a sátrak a kis dunai mellékághoz közeli sportpálya körül...
2008. 06. 10. 09:04 | Schill Tamás
A dunapataji hetedik osztályosoknak tartott előadást Pachmann Péter...
2008. 06. 09. 8:38
Szombaton a koraesti órákban öngyilkos lett egy 42 éves férfi Úszódon...
Megújult a Szittyó tér a Szelidi-tónál
2008. 06. 06. 9:40
Ünnepélyes keretek között adták át a Szelidi-tó egyik központjának számító úgynevezett Szittyó teret...
A lapunkhoz eljutott információk szerint a Magyar Köztársaság elnöke a kormány előterjesztésére hamarosan aláírja azt a döntést, mellyel Hajós nagyközséget – több más településsel együtt – várossá nyilvánítja.
Többezerszer megtettem már ezt az utat, de még mindig rabul ejt a hajósi pincék látványa...
Harminc aranyérem
a hajósi
Orbán-napon
A Hajósi Hegyközség elnöke, Berecz József és a hegybíró, Wilhelm András 179 elismerést adott át...






