Harta
Országos harmadikak lettek
2008. 06. 17. 18:04 | Nánai Zsuzsanna
A Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyének Országos Döntője május 23-25-e között került megrendezésre Zánkán.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a hartai középiskolás elsősegélynyújtó csapat a Bács-Kiskun megyei fordulót megnyerve az országos fordulóba jutott. Az ifjúsági (középiskolás) kategóriában indult húsz(!) csapat közül az országos megmérettetésen az igen előkelő III. helyen végeztek. A verseny célja nem csak az elsősegélynyújtók elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, hanem a társadalmi segítségnyújtás és az elsősegélynyújtás népszerűsítése, a humanitárius szemléletmód terjesztése is. A három napos versenyre diákjaink hosszú és alapos felkészítést követően utaztak. Ezt a kárhelyek sérültjeinek ellátásánál és a tesztek kitöltésénél is bebizonyították.
Íme a csapat tagjai: Bazsó Csaba, Frei Tamás, Krupincza Eszter, Kulcsár Angéla, Schneider Anett és Tupcsia Fruzsina. Felkészítőjük Krupinczáné dr. Wéber Éva gyermekgyógyász főorvos és Urbán Erika mentőtiszt voltak.
Gratulálunk, és köszönjük, hogy büszkék lehetünk rátok!
A környék hírei
Az 1919-es vértanúkra emlékeztek
2008. 06. 24. 17:00 | Schill Tamás
Hivatalos községi ünnepség a Pataji Gyásznap, amelyen az 1919. június 23-án mártírhalált halt helybeliekre emlékeznek...
Köhler Péter a Festők Versenyén
2008. 06. 24. 5:40 | Schill Tamás
A fenti címmel rendezte meg negyedik alkalommal a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely...
2008. 06. 17. 18:04 | S. T.
A régi időkre emlékeztetett a dunapataji Művelődési Ház, ahol múlt hét pénteken...
2008. 06. 17. 18:04 | Schill Tamás
A dunapataji iskolába induló óvodások az idén is a hagyományos óvodai ballagással búcsúztak...
2008. 06. 17. 18:04 | Nánai Zsuzsanna
A Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyének Országos Döntője ...
Megkezdődött a kerékpárút-építés
2008. 06. 17. 18:04
A Solt-Út Kft. kivitelezésében az elmúlt héten elindult a Dunapataj-Szelidi-tó turisztikai kerékpárút építése...
2008. 06. 10. 09:04 | B.F.
Szombaton – mint a legfőbb rendezvényi napon – már kora reggel épültek a sátrak a kis dunai mellékághoz közeli sportpálya körül...
2008. 06. 10. 09:04 | Schill Tamás
A dunapataji hetedik osztályosoknak tartott előadást Pachmann Péter...
2008. 06. 09. 8:38
Szombaton a koraesti órákban öngyilkos lett egy 42 éves férfi Úszódon...
Megújult a Szittyó tér a Szelidi-tónál
2008. 06. 06. 9:40
Ünnepélyes keretek között adták át a Szelidi-tó egyik központjának számító úgynevezett Szittyó teret...
A lapunkhoz eljutott információk szerint a Magyar Köztársaság elnöke a kormány előterjesztésére hamarosan aláírja azt a döntést, mellyel Hajós nagyközséget – több más településsel együtt – várossá nyilvánítja.
Többezerszer megtettem már ezt az utat, de még mindig rabul ejt a hajósi pincék látványa...
Harminc aranyérem
a hajósi
Orbán-napon
A Hajósi Hegyközség elnöke, Berecz József és a hegybíró, Wilhelm András 179 elismerést adott át...






