Kézművesek kirakodóvására

2008. 06. 17. 18:12 | Cs. L.

Ahogy végignézek a Főszékesegyház melletti gesztenyesétányon, csupa ismerőst látok. Szombat délelőtt lévén egyelőre még nem tolong a nép, sokakat talán az eső is visszatartott, de azért szinte minden sátornál akad nézelődő, sőt vásárló is. Mondom, csupa ismerőst látok, s ennek azért van jelentősége, mert a Kék Madárra érkező kézműves mesterek immár évek óta egy családot alkotnak, akik Kovács László kalocsai fazekasmester hívó szavára Kalocsának veszik az irányt.

A szemem először Czár János bácsit veszi észre, aki a kezdetektől kitart a fesztivál mellett, fafaragásai és népi játékai a gyerekek kedvencei. A Soós Melitta és Rácz Ernő mézeskalácsütő (aki a formát készíti) – fafaragó páros is sok látogatót vonzott.

Az utca elején Pencz József bajai halászszerszám-készítő igazgatja a millinget, a varsák, szákok költői összevisszaságban vannak elrendezve. Más ugyan a műfaj, de a cél ugyanaz, hiszen a következő mester, a tiszaalpári Kanalas János vesszőből font tapogatókat és varsákat hozott gyönyörű kosarai mellé. Jóízűt beszélgetünk a mesterség titkairól, aztán mellénk szegődik a kalocsai Jakab István tollkép- és intarziakészítő, akit azzal ugartok, hogy a papagájok már menekülnek előle, mert kitépdeli színes tollaikat. Elneveti magát, de beismeri, hogy a ritka színű tollakat néha a leglehetetlenebb helyen találja.

Apró Tamás ócsai fafaragó robusztus, mégis leheletfinomra faragott alakjai örvendeztetik meg a szemet, amott pedig Baranyainé Tóth Éva gyertyaöntő cizellált alkotásai kelletik magukat. Szívesen megkóstolnám Kristóf Márta mézeskalácsos „ennivaló” figuráit, csakúgy, mint a kalocsai Dallos Zsolt és felesége gyönyörű, fantáziadús süteményeit. Eljött a varázslatos kezű íróasszony, Romsics Lászlóné is. Barcsikné Tercsi Ibolya Kecskemétről és Madár Helga Kalocsáról a játszósátorban bűvölte el a kicsiket, akik büszkén jártak-keltek kifestett arccal. A kecskeméti Polyák Imre bicskái, kései mindmáig felkeltik a figyelmet, hiszen egy igazi férfi alig lehet meg egy jó bicska nélkül. Ismét vendégünk volt a székesfehérvári papírmerítő Vincze Mátyás a letűnt századokat idéző papírokon készült nyomataival, és természetesen megcsodáltuk a kalocsai Váczné Demsa Erika szalmafonatait is. Az egyetlen „újonc” a vásáron talán csak az abonyi Dankó Károly fazekas volt (képün-kön), aki egyedi színű és formájú edényeivel azonnal elnyerte a közönség érdeklődését és meghódította a vásár látogatóinak szívét.

Kultúra

Magyarság és erdélyiség

2008. 06. 24. 5:46 | Benke Ferenc

A minap a Katona István Emlékházban Borbély Zsolt Attila, hazánkban és Aradon élő közíró,...

Musical- és operettest

2008. 06. 24. 5:46 | Benke Ferenc

A narancssárga meghívó a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Petőfi utcai épületébe invitál...

Kalocsán a kortárs képzőművészet legjobbjai

2008. 06. 24. 5:46 | Perity István

Felszállt, majd elszállt a Kék Madár, a zenészek, színészek, kézművesek le- és elvonultak...

Mi ez a hang?

2008. 06. 24. 5:46 | Benke Ferenc

A Kék Madár Fesztivál színházi produkciója ebben az esztendőben – mint sok egyéb is – meglepetés volt...

Érettségi tárgy lesz a „Sajtó és nyilvánosság”

2008. 06. 24. 5:46 | a-c

2010-től „Sajtó és nyilvánosság” tárgyból is lehet érettségi vizsgát tenni a középiskolákban. ...

Az újjászületéstől az elmúlásig

2008. 06. 24. 5:46 | Benke Ferenc

A kórház első emeleti benyílójában nyílt meg Tarján Istvánnak, a Transzplantációs Alapítvány munkatársának fotókiállítása. ...

Zorán és együttese zárta a fesztivált

2008. 06. 17. 18:12 | Gábor Erika

Valljam be, hogy nagyon vártam? Bevallom. Ismerjem el, hogy még annál is többet kaptam, mint amennyire számítottam? ...

Verdi Requiemje a Főszékesegyházban

2008. 06. 17. 18:12

Végre, mint kezdetekben is volt, sok év után a Kék Madár első napi zenei estje bekerült ...

Rendhagyó színházi este

2008. 06. 17. 18:12

A Városi Színházba igyekvők közül a legtöbben nem tudták, milyen élményben lesz részük vasárnap este. ...

Örömzene

2008. 06. 17. 18:12 | Zs. F.

A Kék Madár Fesztivál vasárnapi programjának könnyűzenei repertoárja igazi csemegét kínált...

A legmulatságosabb vígoperát láttuk

2008. 06. 17. 18:12 | B. F.

A szakírók szerint az operairodalom legmulatságosabb műve Donizetti: Don Pasquale vígoperája. ...

Felröppent a Kék Madár...

2008. 06. 17. 18:12

Ebben az évben már 16. alkalommal, június 6-án zeneszóval indult ...

Biblia-kiállítás

2008. 06. 17. 18:12

A Kalocsai Érseki Könyvtárban nyílt reprezentatív Biblia-kiállítás a gyűjtemény legszebb kódexein ...

A Pál utcaiak a Petőfi Sándor utcában

2008. 06. 17. 18:12

Akik június 4-én délután ellátogattak a Művelődési Házba, bizonyára egyetértenek...

Egy varázslatos múzeumi éjszaka

2008. 06. 17. 18:12 | Cs. L.

A Viski Károly Múzeum az idei nyári napfordulón is megrendezi az immár hagyományos Múzeumok Éjszakáját ...

Egyórás dokumentumfilm a kalocsai zsidóságról

2008. 06. 17. 18:12 | Cs. L.

A híres, magyar származású amerikai dokumentumfilm-rendező...

Kézművesek kirakodóvására

2008. 06. 17. 18:12 | Cs. L.

Ahogy végignézek a Főszékesegyház melletti gesztenyesétányon, csupa ismerőst látok. ...

Ismét kalocsai néptáncos siker

2008. 06. 17. 18:12 | Benke Ferenc

Egerben rendezték meg május 23-25-ig az V. Országos Ifjúsági Szólótánc Fesztivál döntőjét. ...

Érdemes megtekinteni

2008. 06. 11. 8:10

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Grafikai tanszaka...

Ezerarcú Hétszínvirág

2008. 06. 10. 9:38 | F. Tóth Tímea

Művészeti vizsganapot tartott a múlt héten szombaton a Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. ...

Fesztiválcédé a népzene ínyenceinek

2008. 06. 07. 9:37

A közelmúltban jelent meg Mecsér község önkormányzatának támogatásávaa...

Kiválóra minősítették a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt

A szakmai minősítési eljárás eredményeként kiválóra minősítették a város legnagyobb múltú művészetoktatási intézményét...

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás