Gondolatok egy temetés után
2008. 06. 17. 17:00 | Bogdán János
Egy sajnálatos esemény, Sziklai Imre bácsi temetése olyan érzéseket, gondolatokat ébresztett bennem, melyeket úgy érzem, meg kell osztanom másokkal is, és első sorban veletek!
Szó nélkül, becsületből, mindenki jött a hívásra. A reggeli próbát – álljunk össze, nézzük meg hogy szól!? – izgatottan vártam. És megszólalt! Nem is akárhogyan! Úgy mint régen! Tisztán, együtt, dinamikával, és kívülről – szinte mindenki! És miért nem tesszük ezt más alkalmakkor, más zenékkel, miért nem marad együtt ez a csapat, hiszen a régi aktív állományból már csak két fő szolgál, és abból is itt volt egy!
Mi kell ahhoz, hogy újra együtt zenéljen a valamikor 16 éven keresztül az ország legjobb vidéki katonazenekara? A „működéshez” szükséges alapfelszerelés megvan! Hangszerek, akár saját, vagy egyesületi – vannak! Próbahely van, akár több is! Fellépni is lehetne előzetes tervezés, egyeztetés után. Nem hiszem, hogy az egyéni fenntartások, esetleges nézetkülönbségek, akkorák lehetnek bárkiben, hogy ne nyomja el a muzsika, a zene szeretete, de ezeket megbeszéléssel is meg lehet oldani!
Meggyőződésem, és nem csak a személyes lelkesedésem: ha ennyi év után egy csapat így megszólal, azt tovább kell csinálni!!
Akár csak a saját, akár a köz örömére!
Senkivel nem kell versenyezni, csak önmagunkat kell legyőzni az újrakezdéshez. Csipkerózsika mennyit aludt, míg jött a királyfi? Attól tartok, nekünk nincs már ennyi időnk! És talán királyfira sincs szükség, csak a zenére…
Ha dolgozunk, próbálunk, akkor lesznek újra támogatóink, ha nem lesznek, legfeljebb hetente, vagy kéthetente zenélünk(nénk) egyet és örülünk, hogy újra találkoztunk és nem egy szomorú esemény, egy temetés hozott össze bennünket.
Kedves kollégámmal azt is tanítjuk egy környékbeli iskolában a gyerekeknek, hogy a zene műveléséhez alázat kell… de ez nem csak a gyerekekre érvényes.
Lehet, hogy Sziklai Imre bácsi végső óhaja volt ez a gondolatébresztő, amit közzétettem, remélem nem túl burkoltan.
Ha újra szól a katonazene, akkor ezt is segített túl élni!
Mindenkit szeretettel üdvözöl:
Bodgán János
ny.á. tzls. tubás
Publicisztika
2008. 06. 24. 06:09 | Kollár Kata
Ez a nap… Egyszerűen nem tudok egy olyan helyet találni ebben a városban, ahol nyugodtan tehetném a dolgom…
2008. 06. 23. 5:39 | CsapaiLajos
Bármennyire is sajnálkoztunk rajta, de számíthattunk rá…
2008. 06. 17. 17:00 | Bogdán János
Egy sajnálatos esemény, Sziklai Imre bácsi temetése….
2008. 06. 12. 12:49 | Kollár Kata
Kapcsolatok… Mindenki igényli őket. Tartósat, egyéjszakásat….
2008. 06. 12. 06:21 | Csapai Lajos
Ahogy múlnak az évek, egyre lustább vagyok ahhoz, hogy felkerekedjek…
2008. 06. 10. 09:24 | Csapai Lajos
Másodízben fordul elő, hogy Kalocsán egybe esik a Kék Madár Fesztivál és az EuropAirventure időpontja…
2008. 06. 04. 13:08 | Csapai Lajos
Bevallom őszintén, online változatunk világra jöttekor legalább annyira izgatott voltam, mint annak idején a szülőszoba előtt járkálva…
Le merném fogadni, nemcsak a korombéliek emlékeznek a híres olasz slágerre, amelynek az eredeti címe talán „Una casa bianca”…
Utoljára közel húsz esztendeje, 1989. november 29-én köszöntöttük ezekkel a szavakkal a megszületett újkori Kalocsai Néplap első olvasóit …
