Kézilabda

Győzelem a régi rivális ellen

2008. 06. 02. 10:32 | -s-c

KKC-Kiskunhalas 28-22 (12-11)

A Kalocsai Kézilabda Club megyebajnokságban szereplő együttese május 25-én vasárnap az ősi vetélytárs Kiskunhalas gárdáját fogadta a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol egy szorosabb első félidő után végül is hengerelt a Halász András vezette csapatunk a második játékrészben.

Kalocsai KC – Kiskunhalas 28-22 (12-11)

50 néző, vezette: Herczeg, Simó

Kalocsai KC: Karaszi – Nagy D. 3, Rimai R., Szvétek B. 7, Balla G. 1, Papp D., Mercs Á. 1.

Csere: Juhász G. 2, Halász A. 1, Romsics L. 5, Béres T. 8, Schmidt A.

Edző: Halász András.

Az eredmény alakulása: 10. p.: 2-4, 19. p.: 5-5, 28. p.: 11-9, 34. p.: 13-13, 41. p.: 19-16, 54. p.: 27-20.

Hétméteresek: 3/3, illetve 4/4.

Kiállítások: 14, illetve 10. perc.

Szokás szerint előbb a fiatalok megdarálták, meggázolták az ellenfelet, majd a rutinos öregek helyre tették a vetélytársat és az eredményt. Aki ott volt és látta a mérkőzést, az elmondhatja, hogy a mieink „NB-s” szinten kézilabdáztak a második félidőben, öröm volt látni, Szvétek, Béres és Romsics csupa szív játékát és parádés góljait, de szinte mindenki hozzátett valamit a végső győzelem kivívásához.

Folytatás pénteken este 19 órakor ismét hazai pályán, amikor a Dunaújváros „megyeegyes” társulata érkezik majd hozzánk.

Sport

A Budamobil és a Horgászbazár az éllovasok

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

Lezárult a bajnokság első fele a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban…

Ezüstérmes a Szakmár, negyedik a Hajós

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A június 15-i vasárnapon a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában is befejeződtek…

Értékes helyezések a fináléban

2008. 06. 24. 6:15 | s-c

Június 1-jén vasárnap Nógrád megyében, Salgótarján térségében rendezték…

A megyében is dobogós a KKC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A megyei férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Kalocsai KC együttese dupla fordulóval zárta…

Pásti ezüstérmes

2008. 06. 24. 6:15 | -s-c

Június 7-8-án a Városi Sporttelepen, a Kalocsai Tenisz Egyesület minden igényt kielégítő…

Bronzérmes kalocsai lányok

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 1-jén vasárnap Egerben rendezték meg a leány II. korcsoportos röplabda országos döntőt.…

A dicséretes hetedik helyen zárt a KFC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A 2007/2008-as megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a végső hetedik helyen fejezte be…

Nosztalgiafoci a városi pályán

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 13-án pénteken bensőséges ünnepséghez sorakoztak fel a VTSK és a KSE hajdani focistái…

A szeniorok már befejezték

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Oktatófilmbe illő módon nyertek

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Kunszálláson javított a KFC

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Ezüsthalmozó tornászok

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Pakson harcolták ki a továbbjutást

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Bulgáriában tett sikeres övvizsgát

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

A cél előtt botlott a Szakmár

2008. 06. 16. 08:13 | Tamás Ferenc

A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában…

Dénes Lettországban „B”-döntős lett

2008. 06. 16. 08:42 | Tamás Ferenc

Május 26-31-e között Lettországban a balti-tengeri kikötőváros Ventspils térségében…

Diáksport – Atlétika

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Kalocsai sikerek a megyedöntőn …

Kézilabda – Nyert a bajnokjelölt

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A Kalocsai Kézilabda Club „megyeegyes” férfi gárdája az eddig még hibátlan, pontveszteség nélkül álló Dunaújváros együttesét fogadta …

Eldádáztuk a Dusnokot is

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Megyei I. osztály. A második félidő már a szokásos volt…

A környék focijából

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A vártnál simábban nyert a Szakmár…

Sportlövészet

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A májusi eső négy aranyat ért…

Kispályás foci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Lassan eldől a továbbjutás…

Diákfoci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Országos döntőbe jutottak…

A Kalocsai Úszó Egyesület Közgyűlése

2008. 06. 11. 08:30 | Dr. Filvig Géza elnök

A közelmúltban tartotta közgyűlését a Kalocsai Úszó Egyesület az uszodában…

Az egységesebb csapat nyert

2008. 06. 09. 08:47 | T. F.

Futball, Megyei I. osztály. Június 4-én szerdán, előre hozott bajnoki mérkőzésen a Kiskőrös tavasszal szárnyaló tizenegyét fogadta az otthonában szintén remekelő Kalocsa…

Szárnyal a Szakmár

Az utóbbi két fordulóban tizenhárom (!) gólt ért el, miközben egyet sem kapott a „megyekettő” Déli csoportjában bajnokságra törő Szakmár…

Két érem Kiskunfélegyházáról

Május 24-én szombaton Kiskunfélegyháza adott otthont hagyományos nemzetközi szabadfogású viadalának…

Győzelem a régi rivális ellen

KKC-Kiskunhalas 28-22 (12-11). A Kalocsai Kézilabda Club megyebajnokságban szereplő együttese…

Ezüstérmes a Kalocsai KC csapata

Kecel – KKC 28-28 (11-14) Az előző bajnokság bronzérme után ezúttal ezüstöt akasztottak a kalocsai legények nyakába…

Értékes pontok Halasról

A tavasz tizenkettedik játéknapján Csipkevárosba, a Kiskunhalasi FC otthonába látogatott a KFC-társulata…

Váltóban ötödik a Kalocsa

Május 17-18-án a hazai tájfutó versenyek egyik legrangosabbikát, a hagyományos Mecsek Kupa viadalt rendezték Pécsett…

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás