A környék focijából

Szárnyal a Szakmár

2008. 06. 02. 08:13 | Tamás Ferenc

Az utóbbi két fordulóban tizenhárom (!) gólt ért el, miközben egyet sem kapott a „megyekettő” Déli csoportjában bajnokságra törő Szakmár, aminél nem kell jobb ajánlólevél egyetlen bajnokságban sem annak, akinek valóban komolyak a szándékai az aranyat illetően. Nos, az András Gábor edzette szakmári tizenegy három fordulóval a vége előtt a csávolyiakkal is tudatosította ebbéli szándékát, hiszen tetszés szerint lőtte a gólokat a délvidéki alakulatnak. Szakmár – Csávoly 7-0 (3-0) gólszerzők: András G. 4, Gillich R., Greksa, Szalontai A.

A másik Kalocsa környéki másodosztályú gárda a Ginál Gábor vezette Hajós a szomszédvár töltésiekkel vívott rangadót és a félidei vezetésük ellenére a végére mégis megosztoztak a pontokon. Hajós – Császártöltés 2-2 (1-0) g.: Gombkötő 2, illetve Herceg 2. A harmadik város körzeti együttesünk a Fajsz Nagybaracskán vizitált és a végén kénytelen volt fejet hajtani a végére belelendülő hazaiak előtt. Nagybaracska – Fajsz 3-1 (0-0) g.: Kékesi M.

A megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában a május 25-i vasárnapon a következő eredmények születtek: Ordas – Dunapataj 2-1 (2-0); Miske – Homokmégy 6-4 (3-1); Foktő – Borota 2-3 (0-0); Bátya - Dunaszent-benedek 5-4 (2-1); Dávod – Géderlak 2-1 (2-0); Gara – Újtelek 7-0 (3-0); a Kunbaja szabadnapos volt, míg az Uszód a Bátmonostor kizárása miatt ellenfél nélkül maradt.

A csoportban a Gara megszerezte már a bajnoki címet, míg a Kunbaja és a Géderlak továbbra is harcban állnak a bajnoki ezüstért. A hétvégi XIII. tavaszi forduló párosítása a következő: Dunapataj – Uszód, Géderlak – Gara, Dunaszentbenedek - Dávod, Kunbaja – Bátya, Homokmégy – Foktő, Újtelek – Ordas.

Másodosztályú csapataink közül a Fajsz szombaton éppen a bajnokságra törő Szakmárral meccsel, míg vasárnap a Hajós a határ menti Kelebián igyekszik megtartani bronzérmes pozícióját.

Sport

A Budamobil és a Horgászbazár az éllovasok

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

Lezárult a bajnokság első fele a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban…

Ezüstérmes a Szakmár, negyedik a Hajós

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A június 15-i vasárnapon a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában is befejeződtek…

Értékes helyezések a fináléban

2008. 06. 24. 6:15 | s-c

Június 1-jén vasárnap Nógrád megyében, Salgótarján térségében rendezték…

A megyében is dobogós a KKC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A megyei férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Kalocsai KC együttese dupla fordulóval zárta…

Pásti ezüstérmes

2008. 06. 24. 6:15 | -s-c

Június 7-8-án a Városi Sporttelepen, a Kalocsai Tenisz Egyesület minden igényt kielégítő…

Bronzérmes kalocsai lányok

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 1-jén vasárnap Egerben rendezték meg a leány II. korcsoportos röplabda országos döntőt.…

A dicséretes hetedik helyen zárt a KFC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A 2007/2008-as megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a végső hetedik helyen fejezte be…

Nosztalgiafoci a városi pályán

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 13-án pénteken bensőséges ünnepséghez sorakoztak fel a VTSK és a KSE hajdani focistái…

A szeniorok már befejezték

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Oktatófilmbe illő módon nyertek

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Kunszálláson javított a KFC

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Ezüsthalmozó tornászok

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Pakson harcolták ki a továbbjutást

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Bulgáriában tett sikeres övvizsgát

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

A cél előtt botlott a Szakmár

2008. 06. 16. 08:13 | Tamás Ferenc

A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában…

Dénes Lettországban „B”-döntős lett

2008. 06. 16. 08:42 | Tamás Ferenc

Május 26-31-e között Lettországban a balti-tengeri kikötőváros Ventspils térségében…

Diáksport – Atlétika

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Kalocsai sikerek a megyedöntőn …

Kézilabda – Nyert a bajnokjelölt

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A Kalocsai Kézilabda Club „megyeegyes” férfi gárdája az eddig még hibátlan, pontveszteség nélkül álló Dunaújváros együttesét fogadta …

Eldádáztuk a Dusnokot is

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Megyei I. osztály. A második félidő már a szokásos volt…

A környék focijából

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A vártnál simábban nyert a Szakmár…

Sportlövészet

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A májusi eső négy aranyat ért…

Kispályás foci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Lassan eldől a továbbjutás…

Diákfoci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Országos döntőbe jutottak…

A Kalocsai Úszó Egyesület Közgyűlése

2008. 06. 11. 08:30 | Dr. Filvig Géza elnök

A közelmúltban tartotta közgyűlését a Kalocsai Úszó Egyesület az uszodában…

Az egységesebb csapat nyert

2008. 06. 09. 08:47 | T. F.

Futball, Megyei I. osztály. Június 4-én szerdán, előre hozott bajnoki mérkőzésen a Kiskőrös tavasszal szárnyaló tizenegyét fogadta az otthonában szintén remekelő Kalocsa…

Szárnyal a Szakmár

Az utóbbi két fordulóban tizenhárom (!) gólt ért el, miközben egyet sem kapott a „megyekettő” Déli csoportjában bajnokságra törő Szakmár…

Két érem Kiskunfélegyházáról

Május 24-én szombaton Kiskunfélegyháza adott otthont hagyományos nemzetközi szabadfogású viadalának…

Győzelem a régi rivális ellen

KKC-Kiskunhalas 28-22 (12-11). A Kalocsai Kézilabda Club megyebajnokságban szereplő együttese…

Ezüstérmes a Kalocsai KC csapata

Kecel – KKC 28-28 (11-14) Az előző bajnokság bronzérme után ezúttal ezüstöt akasztottak a kalocsai legények nyakába…

Értékes pontok Halasról

A tavasz tizenkettedik játéknapján Csipkevárosba, a Kiskunhalasi FC otthonába látogatott a KFC-társulata…

Váltóban ötödik a Kalocsa

Május 17-18-án a hazai tájfutó versenyek egyik legrangosabbikát, a hagyományos Mecsek Kupa viadalt rendezték Pécsett…

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás