Diáksport – Országos döntőbe jutottak

Pakson harcolták ki a továbbjutást

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Május 24-én a Duna túloldalán Pakson rendezték meg a diákolimpia III. korcsoportos (1995-ös születésűek) leányok egyik országos elődöntőjét, ahova a házigazda Paks mellett a Baranya megyei Olasz község iskolája, a Tatabánya és a Kalocsa és Térsége Általános Iskolája kvalifikálta magát. Mivel a Tatabánya nem érkezett meg a tornára, így a maradék három csapatnak körmérkőzéses lebonyolítást tartottak.

Az első meccset a mieink a paksiakkal játszották, ahol az első szettet elsöprő 25:8-as pontaránnyal hozták a lányok. A szabályoknak megfelelően a második játszmában Kováts Ágnes edzőnek a második sorunkat kellett szerepeltetnie. Itt szintén remekelt a Kalocsa, mert 25:16-ra hoztuk a szettet. A harmadikat aztán változatos küzdelem után végül is ismét a kalocsai lányok nyerték és ezzel eldőlt a továbbjutás, mivel a torna nyitótalálkozóján a Paks korábban legyőzte már a Baranya megyei Olaszt. A befejező meccsünkön mi is sima 3:0-ra leléptük őket úgy, hogy szettenként a tízből sem tudtak kijönni. A Kalocsa ezzel kiharcolta az országos döntőbe jutást, amelyet majd június 16-19-e között Kaposváron rendeznek.

Csapattagok voltak: Uti Flóra, Bessenyei Ramóna, Varga Nelli, Zsinka Viktória, Petrecz Cintia, Szűcs Ágnes, Kovács Patrícia, Bors Ramóna, Greksa Zsófia, Jánosi Nikolett, Vén Adrienn. Edző: Kováts Ágnes.

Sport

A Budamobil és a Horgászbazár az éllovasok

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

Lezárult a bajnokság első fele a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban…

Ezüstérmes a Szakmár, negyedik a Hajós

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A június 15-i vasárnapon a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában is befejeződtek…

Értékes helyezések a fináléban

2008. 06. 24. 6:15 | s-c

Június 1-jén vasárnap Nógrád megyében, Salgótarján térségében rendezték…

A megyében is dobogós a KKC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A megyei férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Kalocsai KC együttese dupla fordulóval zárta…

Pásti ezüstérmes

2008. 06. 24. 6:15 | -s-c

Június 7-8-án a Városi Sporttelepen, a Kalocsai Tenisz Egyesület minden igényt kielégítő…

Bronzérmes kalocsai lányok

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 1-jén vasárnap Egerben rendezték meg a leány II. korcsoportos röplabda országos döntőt.…

A dicséretes hetedik helyen zárt a KFC

2008. 06. 24. 6:15 | Tamás Ferenc

A 2007/2008-as megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban a végső hetedik helyen fejezte be…

Nosztalgiafoci a városi pályán

2008. 06. 24. 6:15 | T. F.

Június 13-án pénteken bensőséges ünnepséghez sorakoztak fel a VTSK és a KSE hajdani focistái…

A szeniorok már befejezték

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Oktatófilmbe illő módon nyertek

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Kunszálláson javított a KFC

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Ezüsthalmozó tornászok

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Pakson harcolták ki a továbbjutást

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

Bulgáriában tett sikeres övvizsgát

2008. 06. 17. 18:45 | -s-c

A cél előtt botlott a Szakmár

2008. 06. 16. 08:13 | Tamás Ferenc

A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában…

Dénes Lettországban „B”-döntős lett

2008. 06. 16. 08:42 | Tamás Ferenc

Május 26-31-e között Lettországban a balti-tengeri kikötőváros Ventspils térségében…

Diáksport – Atlétika

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Kalocsai sikerek a megyedöntőn …

Kézilabda – Nyert a bajnokjelölt

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A Kalocsai Kézilabda Club „megyeegyes” férfi gárdája az eddig még hibátlan, pontveszteség nélkül álló Dunaújváros együttesét fogadta …

Eldádáztuk a Dusnokot is

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Megyei I. osztály. A második félidő már a szokásos volt…

A környék focijából

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A vártnál simábban nyert a Szakmár…

Sportlövészet

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

A májusi eső négy aranyat ért…

Kispályás foci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Lassan eldől a továbbjutás…

Diákfoci

2008. 06. 11. 08:47 | T. F.

Országos döntőbe jutottak…

A Kalocsai Úszó Egyesület Közgyűlése

2008. 06. 11. 08:30 | Dr. Filvig Géza elnök

A közelmúltban tartotta közgyűlését a Kalocsai Úszó Egyesület az uszodában…

Az egységesebb csapat nyert

2008. 06. 09. 08:47 | T. F.

Futball, Megyei I. osztály. Június 4-én szerdán, előre hozott bajnoki mérkőzésen a Kiskőrös tavasszal szárnyaló tizenegyét fogadta az otthonában szintén remekelő Kalocsa…

Szárnyal a Szakmár

Az utóbbi két fordulóban tizenhárom (!) gólt ért el, miközben egyet sem kapott a „megyekettő” Déli csoportjában bajnokságra törő Szakmár…

Két érem Kiskunfélegyházáról

Május 24-én szombaton Kiskunfélegyháza adott otthont hagyományos nemzetközi szabadfogású viadalának…

Győzelem a régi rivális ellen

KKC-Kiskunhalas 28-22 (12-11). A Kalocsai Kézilabda Club megyebajnokságban szereplő együttese…

Ezüstérmes a Kalocsai KC csapata

Kecel – KKC 28-28 (11-14) Az előző bajnokság bronzérme után ezúttal ezüstöt akasztottak a kalocsai legények nyakába…

Értékes pontok Halasról

A tavasz tizenkettedik játéknapján Csipkevárosba, a Kiskunhalasi FC otthonába látogatott a KFC-társulata…

Váltóban ötödik a Kalocsa

Május 17-18-án a hazai tájfutó versenyek egyik legrangosabbikát, a hagyományos Mecsek Kupa viadalt rendezték Pécsett…

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás