Vasárnap, kora délután. Az ég ólomszínű, ritka eső szemerkél. Otthagyva a városi rendezvények forgatagát, annak a hírnek a nyomába eredek, ami reggel került fel a világhálóra: szombaton 14 óra körül egy 42 éves uszódi férfi egyelőre tisztázatlan okból felakasztotta magát az egyik kocsma férfi illemhelyének kilincsére, de hiába siettek rövid idő múltán a segítségére, hiába történt a mentők részéről többszöri újraélesztés, a férfi a helyszínen elhunyt.

A kocsmában egyetlen asztalnál ülnek páran a félhomályban, s mint kiderül, valamennyien tanúi voltak a szörnyű esetnek. Bizalmatlanok velem, s az a ritka eset történik, hogy igazolásként, hogy tényleg újságíró vagyok, meg kell mutatnom a „PressPass”-t. De még ekkor is nehezükre esik a válasz. „Nem szeretnénk, ha feltépnénk a család sebeit….” - mondja egyikük, de aztán makacs kérdéseimre lassan kibontakoznak az ötperces dráma részletei.

„Nem voltunk sokan, talán öten-hatan lehettünk a kocsmában, köztük a későbbi áldozat is” – emlékszik vissza az egyik szemtanú. „Jó hangulatban volt mindenki, még énekelgettünk is, sőt ő még táncra is perdült, egyáltalán nem látszott, nem volt érezhető, hogy mire készül. Egy-szercsak fogta magát és bement a férfivécébe, egy rövid idő múlva megszólalt a nála lévő rádiótelefonja, de nem hallottuk, hogy beszélt volna valakivel. Ezután csend lett, s egy idő múlva bementem megnézni, mi történt vele. A férfivécé ajtaja félig nyitva volt, és a nem túl magasan lévő kilincsre a saját övével akasztotta fel magát. Levágtam az övről és kihoztuk a terembe, azonnal rendőrt és mentőt hívtunk, akik percek múlva megérkeztek. A mentők mindent megtettek az újraélesztés érdekében, többször is árammal sokkolták. Állítólag kezdetben volt még pulzusa, de a mentők minden igyekezete ellenére nem sikerült visszahozni, a hatósági orvos megállapította a halál bekövetkeztét. Közben megérkeztek a kocsmába a hozzátartozók is, szívszaggató volt látni, hogyan fogadják hozzátartozójuk szörnyű halálát.”

Beszélgetés közben az elejtett félmondatokból lassan összeáll az a kép, hogy a fiatalembert szerették, kedvelték a faluban, mindenkihez segítőkész volt. Korábban jól menő vállalkozása volt, de valakik kihúzták alóla a gyékényt és tönkrement. Már-már úgy látszott, hogy kezd anyagilag is rendbe-jönni. Egyedül, magányosan élt, soha nem beszélt a gondjairól, így talán örök titok marad az is, mi vitte a kétségbeesett döntésre.

Bemegyek a férfivécébe, kinyitom az ajtót. A kilincs szinte a térdemet veri, szinte elképzelhetetlen, miként tudta kivitelezni az önakasztást a férfi. Az egyik szemtanú elmagyarázza és megmutatja, hogyan helyezkedett el az áldozat teste. Kegyeleti okból inkább nem írjuk le a szörnyű módot, ahogyan végrehajtotta tettét. Emberhez méltatlan halált halt.

A fülke falán lévő mélyedésben egy cigarettacsikk. Nem sok hiányzik az egészből, talán csak pár szippantás lehetett, az utolsók földi életében. Akkurátusan elnyomta, aztán megtette a helyrehozhatatlant.